10. Moritzburg


Forrás: http://www.cadizmedia.hu/Images/wettin3.jpg
 Egy változatos dombvidéken bújik meg a vadászkastély, erdők, mezők és tavak között. Szervesen illeszkedik a környezetébe, ahol a szász fejedelmek kiterjedt vadászterülete volt. Felejthetetlen élmény a kastélyban a múlt nyomaival találkozni, amely főleg Erős Ágoston elképzeléseit tükrözi.

Nemcsak busszal, vagy autóval közelíthető meg Moritzburg, hanem a keskeny nyomtávú vasúttal is, amely Radebeul Ost-ról indul. A mai napig gőzmozdonyokkal és régi kocsikkal közlekedik. Mivel a Lößnitz tájain halad keresztül, kedvesen "Lößnitz daxlinak" becézik.

Forrás: http://www.loessnitzgrundbahn.de/
Mesterségesen készített tavak között egy teraszra épült a barokk egyik legszebb alkotása. 
Itt építette fel a Wettin-ház a vadászkastélyt, Móric választófejedelem uralkodása alatt. A szász választófejedelem, egyben névadója is a kastélynak, az általa épített régi kastély körvonalai még láthatóak.
Az átépítés Erős Ágost uralkodása alatt zajlott, a Zwinger tervezőjének, Matthäus Daniel Pöppelman tervei alapján, 1723 és 1733 között.

Csak a régi kápolna viseli magán a reneszánsz nyomát. Az épület többi része leginkább a 18. század műve. 

Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
A látogatható kiállítás mutatja az akkori időkben milyen jelentős szerepe volt a vadászatoknak, milyen ünnepeket és tivornyákat látott a kastély és a környéke.
A kastély rengeteg trófeájával, meißeni állatfiguráival és festményeivel szép emléke a főúri szórakozásnak. 
A vadak pedig ma már háborítatlanul sétálhatnak a környező parkerdőben, amely a látogatók számára is nyitott.

Természetesen a >>> schlösserlandKARTE <<< itt is érvényes. 

Moritzburg-ban több mint 100 terem található, ebből hatvanat borít úgynevezett bőr tapéta. 
Ez a kastély legnagyobb különlegessége. Ott létünkkor kb. 15 termet tudtunk meglátogatni.

A kastély melletti parkok is látogathatóak. A fácános kis-kastélyhoz is le lehet sétálni a Nagy tó mellé, amely világító tornyával és mólójával a barokk idők szórakozásaira emlékeztet.

Forrás: http://taj-kert.blog.hu/

Itt is olvashat még a Moritzburg-ban található látnivalókról és eseményekről németül, vagy angolul.

 
Forrás: idegenvezető és taj-kert.blog.hu