13. Königsteini vár

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
A legrégibb oklevél 1241-ből származik, amely említést tesz a "Stein des Königs", latinul "Zapis Regis" - azaz magyarul a "Királyköve" - elnevezésű hegyről.
1404-ig a cseh királyoké volt, 1408 óta a meisseni őrgrófoké. 
1500-ban elzálogosították, azután Szakállas György kiváltotta és 1516-ban cselesztini-kolostorral  látta el, ami 1540-ben megszűnt.  
Ettől kezdve a szász hercegeknek köszönhetően a várból hatalmas erődítmény lett, amely különféle célokra szolgált. Háború esetén ide menekültek a közeli Drezdából, valamint a kincseiket is itt rejtették el.

1765-ben Königsteinnél volt elsáncolva a szászok 16000 emberből álló tábora, amelyet Nagy Frigyes körülvett és megadásra kényszerített.
1848-ban egy 18 éves kéményseprő (Sebastian Abratzky) egyedül megmászta az égbetörő sziklák tetején álló várfalat. A kimagasló teljesítményét a várparancsnok 12 napi elzárással díjazta.


1849-ben II. Frigyes Ágost a minisztereivel ide menekült. A vár a bevehetetlenség hírében állt, noha igazán kemény ostromot eddig nem kellett kiállnia.
Persze nem csak bevehetetlen volt, hanem híres volt a börtönéről is. Olyan személyeket is bezártak néha ide, akiket nem akartak, hogy elszökjenek. Ide helyezték el Johann Böttgert, az európai porcelán feltalálóját is, hogy semmi mással ne tudjon foglalkozni. 1849-ben Bakunyin orosz anarchista-forradalmár is „vendégeskedett” itt. 
Az 1870-71 évi német-francia háború során francia tiszteket, az I. világháborúban főként orosz tiszteket, míg a II. világháború alatt 98 francia tábornokot tartottak fogva a várban. A foglyok közül egyedül Giraud tábornoknak sikerült rejtélyes körülmények között megszöknie. 

1955-ben a nagyközönség számára is látogathatóvá vált az erődítmény.

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
E rövid történeti áttekintő után, itt az élménybeszámoló is.

 Az erőd megközelítéséhez (autóval) nem kell a városba bemenni. Figyelni kell a kiírásokat. Drezda felől érkezve jobbra lesz a leágazás a vár felé. Itt, szinte egyből egy nagy parkolóház vár bennünket. Igazából nem nagyon van más parkolási lehetőség. Ez viszont fizetős.
A parkolótól a vár tövébe gyalog, vagy egy "kerekes vonattal" mehetünk. A jegyet előre kell megvenni. 
Mi nem a retúr-t választottuk. 
Jól döntöttünk, mert a kirándulásunk végén, lefele sétálva még találtunk egy-két kitűnő fotózási pontot.


Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

A vár tövében találhatóak a pénztárak, mellékhelyiség és egy pár emléktárgy értékesítő boltocska.

 Természetesen a >>> schlösserlandKARTE <<< itt is érvényes.  

Az erődbe kétféleképpen juthatunk be:
Ha gyalog szeretnénk menni, akkor balra kell fordulni és a gyalogúton felsétálni a bejáratig. Ez több kapun keresztül, kb. 50 m szintkülönbség legyőzés után, a kaszárnya közepére visz fel.

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
A másik út, jobbra: Csodálatos élmény a panorámalifttel felmenni azoknak, akik bírják a magasságot.
Természetesen van egy zárt személy-teher felvonó is, a panorámalift közelében, egy kis beugróban találjuk.

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/






Az erőd maga kb. 10 ha-on terül el, egy a Szász-Svájcnál már említett sziklacsoport típuson. Ennek legyalulták a tetejét és egy hatalmas erődítményrendszert építettek ki. A nyugati részt kivéve, körbe lehet gyalogolni az erőd várfalán. A kilátás egyszerűen lenyűgöző.

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/
A várfalon körbe több gyönyörű torony is magasodik, amelyekből szebbnél szebb kilátás nyílik a festői tájra. Aki szereti a várak legtitkosabb zugait is felkeresni, ne hagyja ki a kazamatákat, amely mindig különleges látnivaló.

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

A tekintélyes méretű komplexumban számtalan állandó kiállítás van. Érdemes megtekinteni a régi és az új fegyvertárat is. Az előbbiben fegyvermúzeum működik, míg az utóbbi arról nevezetes, hogy a hétéves háború során itt rejtették el a drezdai műkincseket.
A régi kaszárnya majd minden épületében van valamilyen katonai tematikus kiállítás.
A belépővel mindegyikbe be lehet menni, nincs külön belépő!
Nekem egy kicsit olyan "skanzen" jellegűnek tűnt az egész. Minden épületben van valami érdekesség, de alapjában véve nem túl kirívó dolgok.



Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

Königstein Forrás: http://drezda.blogspot.hu/

 Az erődítmény középső részén, egy épület alagsorában találtunk rá és csodáltuk meg a 152,5 méter mély kutat, amelyből ma már elektromos szerkezettel hozzák fel a vizet, a látogató turisták nagy örömére. 
Egyes források szerint 40 évig készült a kút, de más forrás szerint 1563-tól 1569-ig ásták ki, 6 év alatt.


Kb. 10 percig tartott egy helyi előadó bemutatójának kíséretében, amíg a feneketlennek tűnő kút mélyéből a motoros szerkezettel felhúzattak egy hordónyi friss vizet.
A türelmesen várakozók jutalma egy pajkos freccsentés lett a friss, hideg vízből.

Most már - így felfrissülve - csak a parkolóhoz való séta várt ránk eme tartalmas, egész napos kirándulás végén.